navigare necesse est _ vitorlázni kell

A karib szigetek (Windward islands)

2009. december 10. csütörtök, séta Bridgetown-ban, este irány Union Island

A horgonyon álló hajóról dingivel kimentünk a partra. Egy magánstégen raktak ki, az ott lévő benszülött elkezdett huzakodni, hogy nem fizettünk baksist. Vállvonogatva távoztunk a parti homokon át.
Bebarangoltuk a fővárost, Bridgetown-t. Mókásan kerevednek a viktoriánus múlt építészeti elemei a karib hatású építészettel. A házak színei egyszerűen tarkabarkák, ez már tagadhatatlanul az Újvilág.
Késődélután elindultunk Union Island felé, ez lesz az utolsó éjszakai menetünk

2009.december 11. péntek, Union Island, az igazi karibi feeling

Hajnalban tűntek fel a Grenadine szigetek, de hosszú volt az út a zátonyok mentén Union Islandig, így dél körül értünk a kikötőbe. Négy évvel korábban néhány stéggel távolabb álltunk, most az Ancorage Yacht Club mólóján kötöttünk ki, épp a móló végén volt egy nagyobb hajónak való hely. Rögtön felbukkant egy helyi erő, aki PB-gázt ajánlgatott. Amikor kihozta, horrorisztikus árat kért, így nem jött létre az üzlet. Sértődötten távozott.
Union Island az egyik legdélebbi sziget a Grenadinok között, mindnyájan megállapítottuk, hogy ez egy igazi karibi környezet.
A parti Bougainvilla nevű, pompás étteremben káprázatos tejszínes rákot ettem, Zotya meg olaszos tésztát. Az étterem előtt egy, a tengertől lehatárolt részen ráják és cápák, az étterem akváriumában pedig megtermett halak és teknősök úszkáltak.
Este Zotyával, egy bennszülött kalauzolásával végiglátogattuk Clifton Village mind az 5 kocsmáját. A vége egy steelband-műintézet volt, a szomszéd skandináv hajó legénységével buliztunk.

2009. december 12. szombat, Tobago Cays, a Világvége zátonynál

Délelőtt még Union Islandon sétálgattunk és beszereztünk néhány túrista-bóvlit ajándék gyanánt, a helyi ABC-ben feltöltöttük a készleteket is, majd délután áthajóztunk Tobago Cays-re.
A zátonyoktól övezett terület a Tobago Cays Marine Park, egy álomszép környék. Sajnos erős volt a szél, így a fürdés sem volt az igazi. Ez a néhány évvel korábbi élményeimet erősen rongálta.
Este sütöttem meg az utolsó óceáni hal-adagot.

2009. december 13. vasárnap, bekrepált a motorunk, egész nap javítgatjuk

A reggeli vacakolás után egy kis motorszerelés következett, kicsit hörgött szegény. Ezután átálltunk a két szigettől (Petit Bateau és Petit Rameau) kissé nyugatra, horgonyra. Zotya és Zsolti kiment a partra a bóvliárusokhoz, mi meg megvártuk, amíg kis csónakokkal odajöttek. Az árúkészlet ugyanaz.
Indultunk volna, de amotor indításkor jelezte, hogy nincs hűtése. Z elkezdte szisztematikusan szétszedni a motor hűtőrendszerét, de nem sokra jutottunk. Összetört az impeller (ez egy gumi-fogaskerék-szerű izé) továbbítja a hűtővizet, a darabjai meg szétszéledtek a hűtőkörben. Kipiszkáltuk őket, találtunk egy pót-impellert, de ennek ellenére sem indult be a hűtés. Ott álltunk motor nélkül a zátonyok és szigetecskék között.

2009. december 14. hétfő, Bequia, egy a Grenadines-szigetek közül

Hajnalban (otthon már délelőtt volt) Z felhívott egy Volvo-szerelőt Érden, akitől távsegítséget kaptunk. Kiiktattunk valami kiegyenlítőkört, de legalább volt hűtésünk. De a csapások még nem értek véget, a segváltó szörnyű hangokat hallatott, kiderült, hogy elfolyt a sebváltóolajunk is. Visszapótoltuk a készletből és abban a hitben indultunk Bequia felé, hogy többé-kevésb rendben vagyunk.
Port Elisabeth Bequia fő kikötője az Admiralty Bay-ben. A kikötőben ismét vacakolt a motor, de sikeresen dobtunk egy horgonyt a búvárközpont előtt. A fiatalság kiment a partra elhajolni, én meg szerkesztgettem a következő internet-jelentkezésemet.

2009. december 15. kedd, Wallilabou Bay, a kalóztanya

Délelőtt még Bequia-n tébláboltunk, kimentem a partra és egy internet-kávézóban feladtam a Sörcinek az előző 3 szigetről szóló fényképes beszámolómat (

lásd itt), majd megpróbáltunk elindulni. Természetesen a motor most is hörgött, láthatóan a végét járta, a hátramenetet már be sem vette. Kivergődtünk a kikötőből, de szerencsére pompás szelünk volt, száguldottunk a passzátszéllel. Úgy döntöttünk, hogy megrövídítjük az utunkat és Wallilabou Bay-be megyünk. Késődélután értünk be az öbölbe, ahol kisebb bennszülött segítséggel kötöttünk ki, a motor teljesen kész volt.
Viszont a környék még mindig varázslatos, nem véletelenül itt forgatták a "Karib tenger kalózai" című mozi egyes részleteit. Természtesen mindegyik bennszülött azt állította, hogy ő is játszott a filmben, sőt a Johnny Depp-et is személyesen ismeri.

2009. december 16. szerda, hamarabb, mint szerettük volna, St. Lucia, a végállomás

A motor állapota válságos, az összes beleöntött olaj a fenékvízben köt ki. Csodák csodája, egy bennszülött tudott váltóolajat hozni, de ezzel az egész délelöttöt elvacakoltuk, pedig elhatároztuk, hogy elindulunk a végállomás, Rodney Bay felé. Sajnos nagyon változó szelet kaptunk ki, így éjfél körül értünk be a Rodney Bay előtti öbölbe, ráadásul zuhogott az eső. Dobtunk egy horgonyt és spanyol babkonzervet vacsoráztunk. Eléggé vert hadként néztünk ki.

2009. december 17. csütörtök, itt a vége

Reggel telefonon beszéltünk a bázissal, kiküldtek két mechanikust, akik konstatálták, hogy a motornak annyi. Az eső persze megint zuhogott, de világosban behajóztunk a belső öbölbe, ahol végre parthoz köthettünk. Itt ért véget az átkelés. Ezután még néhány napot Saint Lucián tébláboltunk, bérelt autóval meglátogattuk Sulphur Springet, a Pitonokat, majd átrepültünk Martinique-ra, ahonnan aztán haza.